Gregorián énekkar Szent Tarzíciusz tiszteletére

Írta: Forgács Tünde

 

2009. december 20-án, Advent 4. vasárnapján lépett fel először a Schola Tarsicius a szendrői római katolikus templomban: a 12 fős kórus az esti zsolozsmát énekelte el, melynek teljes hanganyaga itt érhető el. A főként szendrői és miskolci fiatalokból alakult énekkar böszörményi vonatkozású is: egyik tagja egyházközségünkhöz tartozik.

A schola karvezetője és művészeti vezetője Seres Tamás, negyedéves restaurátor szakos hallgató a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Tamás igen sokszínű személyiség: ikonfestéssel foglalkozik, jó néhány hangszeren játszik kiválóan, zenél egy népi zenekarban, s szabadidejében, mint látható, szívesen alapít gregorián scholát. A szendrői koncert kapcsán Őt kérdeztük.

Mi adta az ötletet az énekkar megalapítására?

Egy régi vágyam teljesült december 20-án. Már rég óta szeretném, hogy ilyen jellegű liturgikus énekeket szólaltassunk meg, csak valahogy soha nem volt rá igazán alkalom és talán megfelelő felkészültségem! Úgy vélem, hogy ez a zenei nyelv kapcsolódik legszorosabban az egyház kétezer éves hagyományához. Olyan kincs ez, amely a lelket Istenhez közelebb emeli.

Legbelül valamiféle vágy él bennem, hogy a liturgiákon az őket megillető odafigyeléssel és szépséggel énekeljünk. A rossz templomi zene, ének élvezhetetlenné, sőt szenvedéssé teheti a misét, a zsolozsmát. Több nagyon szép példát hallottam a templomi éneklésre, így szeretném az itthoni liturgiákat is színesebbé, emelkedettebbé tenni. Nem magamutogatásból. Úgy érzem ez a munka valamiféle kötelesség, mert nem megtenni, amit lehet az épp úgy vétek… - ez az érzés vezetett arra, hogy egyházi zenével foglalkozzam szabad időmben.

Maga az énekkar nem most alakult: ez a jó hangulatú, kedves baráti társaság már évek óta együtt van, és valamilyen formában zenél. Korábban énekeltünk gitáros, majd taizé-i énekeket, volt és ismét van megzenésített verseket, népdalokat megszólaltató zenekarunk és nagyon fontos számomra, hogy otthon is évek óta éneklünk néhány szendrői fiatallal a templomban - remélem ez így is marad. Ez az előélet nélkülözhetetlen volt a december 20-i teljesítményhez. Azonban az valóban igaz, hogy egy polifon vesperás teljesen új feladatot jelentett mindannyiunk számára, ilyen minőségünkben még sosem szerepeltünk. Ellenben könnyű dolgom volt, mert egyik pillanatról a másikra sok lelkes embert tudhattam magam mögött. És meg kell, hogy mondjam, hogy különösen jó élmény egy-egy próba, ahol nagyon színvonalas közös munka folyik, mindenki hozzá teszi a maga részét, illetve vannak közöttünk, akik nálam jóval többet tudnak a zenéről, mégis elfogadják a meglátásaimat, nincs nyoma sem a rivalizálásnak. Azt hiszem, mindez nagyon fontos!

Miért pont Szendrőben lépett fel először a kórus?

Szendrőben lakom, ez a legegyszerűbb és legtömörebb magyarázat. Bár ma már Budapesten tanulok és meglehet, ott is fogok élni, dolgozni, mégis tagadhatatlan érzelmi szálak fűznek az itthoni egyházközséghez és templomhoz. Ezt a templomot magaménak érzem, ha ide belépek, szinte haza megyek. Ugyanez volt az oka annak is, hogy az elmúlt évben a templom múltjával kezdtem foglalkozni, amellyel kapcsolatos kutatásaimat egy tanulmányban össze is foglaltam.

Mindezek mellett Szendrőben vannak azok a barátaim, akikkel már „gyerekkorunk óta” éneklünk az egykori ferences templom falai között. Egy ilyen szerzetesi templom, mint a szendrői szinte kívánja a zsolozsma hangjait, hisz az atyák évszázadokon át énekelték itt a zsoltárokat!

A tridenti liturgia felosztása szerint végeztétek a zsolozsmát. Sok munkát jelentett összeválogatni a megfelelő darabokat, kötelező részeket?

Magának a zsolozsmának, a zsoltároknak az összeállítása nem jelentett túl sok munkát, mivel Ködmön atya, a szendrői plébános ehhez megfelelő segítséget tudott adni. Sokkal inkább dolgos volt a zsoltárszövegeken elkészíteni a mindenki számára egyértelmű jelöléseket, melyek nélkül lehetetlen lett volna együtt mondani a szövegeket. A polifon tételek kiválasztásához, illetve megtalálásához pedig nagy segítséget kaptam Göttinger Márktól, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszékének a könyvtárában, minden zaklatásomat eltűrve rendíthetetlen lelkesedéssel kereste elő e polcokról a lehetséges darabokat. Mikor már a tényleges közös munka folyt, az már az előkészítés utáni jutalom volt számomra!

A már elkészült szövegkönyvből kiderül, hogy a zsoltározás során az 1360-as évekből való antifónákat énekel a schola. Honnan származnak ezek a művek, és hogyan jutottál hozzájuk?

Az elmúlt tavasszal, Budapesten hallottam részleteket először az Isztambuli Antifonáléból. Az esemény szabadtéren történt, mintegy 40 fő énekelhetett, gyönyörű magyarországi gregorián dallamokat szólaltattak meg. Én korábban még csak nem is hallottam erről, de végérvényesen beleszerettem zenei világába és elhatároztam, hogy beszerzem valahonnan. Különösen megragadott, hogy ezeket a dallamokat Magyarországon jegyezték le. Eltelt ezután néhány hónap, majd végül enyém lett ennek a legendás könyvnek a facsimile kiadása. Ezután, elkezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy mi módon lehetne ebből valamit felhasználni, megmutatni a közönségnek, ami számomra elsősorban Szendrőt jelenti. Hozzá kell tennem, hogy valójában nem is a hallgatóság a lényeg, hanem, hogy együtt énekelhetünk Istennek, mindemellett pedig azt hiszem, hogy mindenkinek, aki ilyesmiben jó szívvel vesz részt, a jutalmat pusztán a tény jelenti, hogy csinálhatja.

A kódex 1360 körül a magyar egyház számára Magyarországon készült. A könyv egészében az esztergomi hangjegyírás szerepel, ezeket a hangjegyeket bogoztam ki és tettem mindenki számára olvashatóvá. A gazdagon illusztrált kódex 1526-ban kerülhetett zsákmányként Törökországba, ma a Topkapi Serayi Müezesi könyvtárában található. 1999-ben jelent meg az Akadémiai kiadónál hasonmás kiadása.

Nyilván a szakmádból kifolyólag is érdekelnek a régi műtárgyak. De te magad is művész vagy, hiszen ikonfestéssel is foglalkozol. Mennyire tartod ezt szakmádnak, hobbidnak? Vagy erre kizárólag mint imaformára tekintesz?

Szakma és imaforma. Hogy hobbi, már nem mondanám. A hobbi számomra a zene. Az ikonfestés talán a legmeghatározóbb tevékenység életemben. Természetesen a hivatalos „szakmám”, ami inkább hivatás, a restaurátori tevékenység lesz. Mindemellett az ikonfestésről sosem szeretnék lemondani. Célom, hogy képezzem magam továbbra is, és remélem, hogy tudásomat majd itthon tudom kamatoztatni. Jelenleg egy görög mester segíti lépteimet az ikonfestést terén. Vele jutottam el Athosra, ahol végre az ikonokat valódi helyükön láthattam.

Ma talán azt tartjuk művészetnek, amiben az egyén invenciói érvényesülnek. Ilyen szempontból az ikonfestés nem művészet, mert nem a saját gondolataimnak adok formát, hanem az evangélium szavának. Szolgálatot teszek, végzem a dolgom, én ezáltal igyekszem továbbadni az írott Igét.

Úgy tudom, nem ez az első alkalom, hogy egyházi zenei szolgálatot vállaltál. Hol, milyen alkalmakon énekeltél, zenéltél már?

Elsősorban itthon szoktam a zenei szolgálatban segíteni. Ezen Kívül pedig Sanyi barátommal ahol csak lehet, szívesen éneklek zenélek. Korábban gyakran énekeltünk együtt miséken a miskolci Szent Anna templomban, de meghívtak bennünket Boldogkőváraljára, Hevesre, Sajópálfalára, Halmajra is. Több esküvőre is készültünk az elmúlt néhány nyáron Sajóvámostól Miskolcig.

Az énekkar egyik felét a Miskolci Egyetem ökumenikus lelkészsége kórusának néhány tagja adja. Az Egyetemi Lelkészség kórusát már hallhatták a böszörményi hívek, mikor 2009. október 4-én Mátraverebély-Szentkúton teljesített szolgálatot egy ferences nővér örök fogadalomtételén. A miskolci csapatot Purszki Sándor végzős gépészmérnök hallgató fogta össze, ő készítette az itt hallható felvételeket is Szendrőben. Sándor szintén szívesen zenél: jó néhány zenekarban gitározik, ezek stílusa a latintól a popon át a rock and rollig terjed, de alapítótagja a Barátikör nevű népi zenekarnak is. Tamással együtt Ő is gyakran vállal zenei szolgálatot egyházi eseményeken. Az Egyetemi Lelkészség kórusának alapításától tagja, így a miskolci csapat felkészüléséről vele beszélgettünk.

Te verbuváltad a scholába a lelkészségi énekkar tagjait. Könnyen ment, vagy csak sok rábeszélés árán sikerült?

Seres Tamás barátommal már nagyon régen együtt zenélünk. Nem csak remek barát, hanem kitűnő zenész is. Bármibe kezdünk bele, azt mindig nagy örömmel és lelkesedéssel csináljuk. A közösen énekelt zsolozsma már több éve megfordult a fejünkben, de csak most sikerült megvalósítanunk. Amikor Tamás szólt, hogy segítsek a szervezésben, akkor rögtön a miskolci Egyetemi Lelkészség Énekkarára gondoltam. Egytől egyig lelkes fiatalok, akiknek már nagy tapasztalata van a közös éneklésben, ebben a műfajban. A Lelkészség Énekkarának vezetője, Copf Éva Klára nővér TORG sajnos nem tudott részt venni a közös zsolozsmában, amit máig nagyon sajnálunk. Fontos megemlítenem, hogy Klára nővérnek nagyon sokat köszönhetünk. Rendszeresen szoktunk együtt zsolozsmát énekelni.

Az énekkar tagjaiból csak egy kisebb csapat vállalta a vesperást. Ők nagy örömmel készültek próbára és a közös imádságra is. Amit leginkább jellemző a csapatra az az alázat. Mindig nagy csodálattal figyelem, hogy elfogadva a szervezők hibáit, mindig nagy készséggel állnak rendelkezésünkre. Ez alkalommal sem volt másképp. Több hivatásos zenész is énekel velünk és annak ellenére, hogy Tamással, csak hobbizenészek vagyunk, teljes mértékben támogattak minket. Ezúton is szeretném megköszönni a Schola Tarsicius minden tagjának a közös zsolozsmát.

Mennyi időt vettek el a próbák? Nehéz anyagokat kaptatok Tamástól?

A próbák megszervezésében a fő nehézség az időpont egyeztetések voltak. Az egyetemen a félév vége felé jártunk és mindenkinek nagyon sok tanulnivalója volt. Ezért csak szólamonként tudtunk próbákat beiktatni, és csak a vége felé hoztuk össze a teljes anyagot. Mint ahogy Tamástól megszokhattuk a maximalizmust, így most is egy elég nehéz anyagot kaptunk. Az egyes antifónák, himnuszok éneklése nem igazán technikailag jelentett problémát, hanem a szokatlan dallamvezetés és középkori többszólamúság hangzása, megvalósítása volt nagyobb falat.

Mikor próbált össze a miskolci és szendrői csapat? Nem jelentett problémát, hogy csak ritkán találkozhattatok?

A próbák a különböző helyszíneken párhuzamosan folytak Seres Tamás és az én vezetésemmel. Sajnos csak az utolsó pillanatban tudtuk összehozni a csapatot: a zsolozsma előtt 3 órával. De nem jelentett nagy problémát, mert már összeszokott csapat vagyunk.

Te voltál a schola névadója. Miért pont Szent Tarzíciusz alakját választottad? Van ennek valami különleges üzenete is?

Nos, ismerve az énekkar tagjait nem hittem abban, hogy közös megegyezéssel tudnánk valaha is nevet választani. Többször kudarcba fulladt már hasonló próbálkozásunk. Úgy döntöttem kézbe veszem a dolgokat, és önkényesen döntök a név felől, ha valakinek nem tetszik, akkor majd megszokja – gondolván. És azt hiszem, így is lett. Nem kaptam negatív visszajelzéseket.

Szent Tarzícisusz számomra egy nagyon kedves szent. Csak a szent hagyományból ismerhetjük, mégis közel kétezer éve fennmaradt a neve, és máig könyörögnek Tarzíciusz közbenjárásáért az oltár szolgálatában élő emberek. A keresztényüldözések idejéből, a III. századból származott. Egy kisfiú volt, akire rábízták az Oltáriszentséget, hogy vigye el a rabságban lévő keresztény társainak. Saját korosztálya támadt rá és verték halálra, mert ő az Oltáriszentséget védte.

Mégis mi köze egy vértanúnak egy énekkarhoz? Látszólag nem sok, de nézzük csak. Mi is egy szolgálatot végzünk. A schola fő profilja a szentmise szolgálat és más liturgikus események vezetése például az imaórák, áhítatok, zsolozsmák. Úgy gondolom, hogy ezekhez a szakrális dolgokhoz csak megfelelő lélekkel lehet hozzáállni. Ebben sokat segít nekünk Szent Tarzíciusz iskolája. Rajongó szeretettel és hittel csak az Úrjézusra tekint, olyannyira fontos számára, hogy életét is képes volt odaadni érte, holott nem készült fel erre az áldozatra. De mégsem ezt látom a fő erényének, úgy vélem vértanúsága csak egy eredmény, egy ajándék Istentől. A készség, amivel a feladatára tekint, és azt végzi, számunkra máig példát adó. Nem csak azért bízták az Oltáriszentséget a fiatal Tarzíciuszra, mert kicsi volt és könnyen bejutott a halálraítélt társaihoz, hanem azért is, mert hitét komolyan gondolta és az egyház rá merte bízni ezt a szentséget.

Úgy gondolom, Isten mindannyiunkat hasonló szolgálatra hívott meg. Szolgáljuk a legnagyobb szentséget – Krisztus keresztáldozatát – azzal a hittel és lelkesedéssel, amellyel Szent Tarzíciusz is tette. Szent Tarzíciusz, könyörögj érettünk!

Mint láthatjuk tehát, nincs hiány lelkes és zenélni szerető fiatalokból, akik szívesen vállalnak zenei szolgálatot szentmiséken, esküvőkön, vagy az adventi készület idején- legalábbis Borsodban. A Schola Tarsicius példája mutatja, hogy a keresztény ifjúság kész az önszerveződésre és a felkészüléssel járó áldozatvállalásra, ha azzal jó célokat szolgál. Bátorítjuk egyházközségeink minden fiatalját, hogy a kultúra hozzájuk közel álló területein helytállva szolgálják szabadidejükben is az Isten ügyét: mennyei jutalmuk nem maradhat el! Aki pedig szívesen hallgatná a scholát vagy az Egyetemi Lelkészség kórusát élőben is, a cikk szerzőjéhez fordulhat elérhetőségeikért!