Szenes József Atya 77 éves

Írta: Fehérné Erzsébet

A Hajdúböszörményi és a Balmazújvárosi Római Katolikus Egyházközség híveinek körében ünnepelte 77. születésnapját Szenes József ny. esperes-plébános, c. kanonok. Kocsis Gábor jelenlegi plébános köszöntő szavai után a hívek nevében dr. Orcsik István gyógyszerész foglalta össze a következő gondolatokat:

Szenes József 77 év
“Kedves Főtisztelendő József Atya!
Egyházközségünk és egyháztanácsunk nevében szeretnénk köszönetet mondani a balmazújvárosi 22 éves, illetve a Hajdúböszörményben közel három évtizedes -28 éves- papi szolgálatáért!
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire nehéz időkben és nehéz körülmények között, számtalan megpróbáltatás és megaláztatás mellett igyekezett József Atya maximális lelki támaszt nyújtani és megmutatni a Jó Istenhez, az Üdvösséghez vezető utat. Egyházközségünkben még mind a mai napig sokszor felidézzük a körünkben végzett lelkipásztori munkát:
Fiatalon került hozzánk, és nagy lelkesedéssel fogott hozzá hitéletünk kiszélesítéséhez, így többek közt meg kell emlékeznünk pl.: a szentkúti búcsúról, a templombúcsúk megtartásáról, hagyománnyá tette az első péntek, az első szombat méltó megünneplését, más egyházközségek gyerekeivel sport rendezvényeken is tartottuk a kapcsolatot, két hitoktató tanárnővel is folyt a hittan oktatás. Bevezette a Szent Család járást, a karácsonyi pásztorjátékot, melyek mind a mai napig is működnek a két egyházközségben.
Hálás szívvel emlékezünk meg a tárgyi fejlesztésekről: hangerősítő kiépítése, orgona felújítása, a templom födém és külső homlokzat felújítása.
Számos hangverseny megszervezésére is sor került az egyházközség zenész gyermekeinek részvételével, illetve zenész ifjúsági csoport működése is akkor vette kezdetét.
Minden kilátástalansága ellenére megkezdte a hortobágyi hitélet feltámasztását. Előbb magánházban pár testvér részvételével, majd az iskolában voltak rendszeres alkalmak. Lecső Ica és Cs. Tóthné Gizike néni 10-15 gyermeket is oktatott Hortobágyon, ott is sor került a pásztorjátékra, éjféli misére. Megalakult a Szent Anna kör, ahol ma is, szerdánként együtt imádkoznak a lelkes hívek. Most már majdnem teljesen elkészült, átadás előtt áll a hortobágyi ,,kis bazilika”.
Bodaszőlőn szép hagyománya teremtődött a zeleméri műemlék templom romnál a Szent István napi megemlékezéseknek. József Atya akolitusok felkérésével és szolgálatba vonásával igyekezett mindenütt helyt állni.
Külön is meg kell emlékezni a Szent István-i életmű és a Jézus Szíve Isteni Irgalmasság mély lelkiségének, tiszteletének a körünkben történt megalapozásáról: Jézusom, bízom benned!
Amikor ismételt köszönetet mondva így együtt vagyunk itt, Hajdúböszörményben, nem a végleges elválás jegyében tesszük. Reméljük, hogy még lesz alkalmunk találkozni, hiszen lelki támaszként számítunk Szenes Atyánkra! Hisszük, hogy továbbra is elérhető lesz számunkra, erejétől függően besegít mindennapjainkban is!”
Kívánjuk és kérjük a Jó Isten bőséges áldását további szolgálatára, bízva benne, hogy még sokáig hívja szolgálatra Istenünk!

/Fehérné Erzsébet/