Hétfőn nem lesz szentmise
Kedden, csütörtökön 18:00,
Pénteken első péntek, 7:00-kor
Szombaton 7:00
A misék előtt imádkozzuk a Lorettói litániát
Vasárnap 9:00, Szentháromság vasárnapja
Szentháromság vasárnapja
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Némiképpen érthető az iszlám ellenszegülése a kereszténységnek, amikor a szigorú monoteizmust kérik számon rajtunk. Elfajzottnak és tévúton járónak tartják a keresztényeket, akik megtagadják a közös ős-Istent, és hármat állítanak az imádás középpontjába. Jézus prófétaságát azonban az iszlám sem kérdőjelezi meg, különösen az embertársi szeretetről szóló tanításokat. De mi az, hogy három személy? Mi az, hogy a harmadik személy egy természeti jelenség (tűz) vagy egy állat (galamb)? Érdemes így, a külső szemlélő tekintetével is ránézni hitvallásunk első sarokpontjára („Hiszek egy Istenben”).
Szent János siet a segítségünkre annak a kérdésnek megválaszolásában, hogy ki az Isten, és hogyan van az egység a háromságban.
(Magyar Kurír)
Juhász Ferenc atya gondolatai a Szentháromságról: (Adoremus XXll. évf. 6.)
Már vagy húsz éve annak, hogy ellopták a Szentháromság-festményt a szentháromság tiszteletére szentelt templomból. Ez volt az oltárkép. A hívek úgy érezték, mintha egy testrészüket vesztették volna el, ezért mindenáron igyekeztek azt pótolni, és szereztek valakit, aki festett egy új képet a szentély falára. A munka nem sikerült valami jól. Időközben előkerült az eredeti kép, mivel azonban az új festmény már ott volt a falon, így a régi helyére nem akaszthatták vissza a megkerült oltárképet. Ezért oldalt helyezték el. Később, a templom felújításakor a plébános szerette volna, visszatenni a helyére a régit, ez azonban az új festmény lemázolásával járt volna. Azt pedig nem lehet, mondták a hívek, mert sokba került, és sokan adakoztak rá a faluban. A plébánosban ott munkált néhány kérdés: Hogy lehet az, hogy kevesen járnak templomba, de ha ellopják az oltárképet, mégis sokan adakoznak a pótlására? Hogy lehet az, hogy egy nem jól sikerült festményt is őrizgetnek? Miért van az, hogy a templomot jobban magukénak érzik az emberek, mint a szertartást?
Vajon ezek a kérdések közelebb visznek bennünket a Szentháromsághoz? Úgy vélem, közvetlenül nem. Azonban maga a tény, hogy az elmúlt századok során a művészek próbálkoztak a Szentháromság ábrázolásával, azt jelenti, hogy az ember szeretné látni és láttatni a titkot. A Szentháromság lényegesen különbözik a többi vallás istenétől. A barokk korban sok teret, utcát, szobrot, festményt, sőt templomot neveztek el, vagy készítettek a Szentháromság tiszteletére. Éppen azért, hogy ezáltal kifejezzék kereszténységünket a többi vallással szemben, különösen a török idők alatt és után, a mohamedánok által megszállt területeken.
Az ember kíváncsi arra, hogy vajon milyen az Isten. Ez az alapvető emberi kíváncsiság utat tör magának, az ismeretlen világok felé. Már a gyerek is szeretné érteni, mitől, hogyan működnek a dolgok. Szétszedi az óráját, összerakni viszont már nem tudja. A felnőtt ugyanígy szedi szét magát az anyagot, és kutat valami után, amitől működik.
Hitünk szerint a mindenség mögött Isten áll, mint teremtő, megváltó és megszentelő jóság. Olyan tulajdonságok ezek, amelyekről azt állítjuk, hogy a szeretet összetartó erejében fogannak, abból áradnak ki, és adnak életet a világnak. Isten végtelen szeretete a szentháromságban nem valami „udvari fényűzés”, nem marad meg csupán önmagának – holott elég lenne számára ez is. Kiárad és létrehoz.
És itt kanyarodnék vissza a kezdőkérdéshez. A skolasztikus teológia szerint Isten számára indifferens, hogy van-e világ, vagy nincs, hogy van-e élet rajta kívül, vagy nincs. Ha azonban Istenre nem csak úgy tekintünk, mint a tudósok és filozófusok, hogy ő a létezés alapja és föltétele, hanem úgy, mint ahogyan a mai ünnep mutatja: személyek közössége, akkor nem lehet közömbös aziránt, hogy te vagy én vagyunk-e. Az is lehetséges, hogy te és én olyanok vagyunk, mint egy rosszul sikerült festmény az ő templomában, de így is elküldte Fiát, hogy megváltson és üdvözítsen minket. És mivel sokba került ez neki, ezért nem tüntet el, hanem meghagy bennünket. Erről beszél Jézus az evangéliumban: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen.” Ha pedig elveszett, megkerüljön.
Juhász Ferenc
miskolci plébános
