Története: Krisztus királyi méltóságának a 20. századig nem volt külön ünnepe. XIII. Leó pápa az 1900-as jubileumi év alkalmából a Megváltót a 20. század királyának hirdette ki – ezzel készítette elő az ünnepet. Akkoriban világszerte a magas hegyek ormán illetve magaslatokon keresztet és Krisztust ábrázoló szobrokat állítottak föl.
Az I. világháború után XI. Piusz pápa 1925-ben szent évet hirdetett, melynek mottója: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!” A szentév végén elrendelte Krisztus Király vasárnapjának ünnepét, amely akkor Mindenszentek ünnepe előtti vasárnapra került. Ennek oka az volt, hogy az elpogányosodó korban, a hamis szabadosság lázongásai között az Egyház tagjait Krisztus főségének elismerésére hívja. Tehát Krisztus királyi méltóságának ünneplésével a népek, családok, személyek békéjének urát állította a hívek közé, megemlékezvén arról, hogy Krisztus a megtestesüléssel és a megváltó halállal szerezte királyságát a világ üdvösségére.
Az ünnepet a II. Vatikáni Zsinat után áthelyezték ádvent előtti utolsó vasárnapra. Ezzel az Egyház azt emeli ki liturgiájában, hogy Krisztus királysága, mely láthatatlanul megvalósul az ő híveiben („Isten országa bennetek van”) az idők végén láthatóan is megjelenik és az emberiség történelmi útját teljessé teszi, annak értelmet ad. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon, Éneklő Egyház)
Horváth István Sándor atya gondolatai az evangéliumhoz (Jn 18,33b-37)
„Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, a mindenség királyát ünnepli Egyházunk. Annak érdekében, hogy helyesen értelmezzük Krisztus királyságát és uralmát, idézzünk fel néhány jelenetet az ő életéből!
